Reményik Sándor - Csak egymáshoz

Ha most, mikor oly érthetetlenül nehéz a szívem:
Valaki jönne és karonfogna szépen, szelíden -

Nem is karon, csak kézenfogna, mint árva gyermeket
a másik
És sétálnánk napnyugtától a legelső csillagsugárig!

Valaki, akinek most nem volna gondja semmi másra,
Csak arra, hogy én szomjazom csendes-szavú
vigasztalásra -

Aki jönne mellettem főlehajtva egy órácskát
hallgatagon
S a hallgatása azt mondaná: panaszkodjék,
én hallgatom.

Újat nem mondanék, tán inkább ezerszer
elmondottakat,
De új volna így, ily zavartalan-ketten az esti
ég alatt -

Egy óráig, amíg a csillag felragyog és reánksugároz:
Nem volna köze semmi máshoz, nem volna közöm
semmi máshoz.